A rendszerszemléletű családterápia vallja, hogy egy adott családtag problémája nem csak őt érinti, hanem az egész családi rendszert. Ennek értelmében a családterápia egy olyan pszichoterápiás módszer, amely a kezelés egységének a család egészét tekinti, a kezelés középpontjában nem az egyes családtag, hanem a család egésze áll.

A családterápia a problémát a család szintjén értelmezi annak ellenére, hogy a tünethordozó gyakran csak az egyik családtag, például a gyermek. A hangsúly az egymás közötti viszonyon, az egymással való viselkedésen, a családtagok közötti kommunikáción kölcsönhatáson és a kapcsolatok mintáin van, nem pedig az egyéni tüneteken és azok okain.

A családterápia a beavatkozás, a megoldás tekintetében is családban gondolkodik, legfontosabb mondanivalója, hogy minden együttélő családtagot bevon, hogy részt vegyenek és felelősen  dolgozzanak a kívánatos változásért folytatott közös  munkában. Szülők, gyerekek, akár további rokonok, ismerősök, további generációk (nagyszülők) bevonásával dolgozik.
Ez a segítő módszer teljes nyitottsággal áll valamennyi családforma, az emberek által családként megélt forma előtt.
Hasonlóan a legtöbb családot segítő megoldáshoz, ez is jellemzően a már kialakult problémákra
reflektál, ilyen értelemben a harmadlagos megelőzés szintjébe tartozó megoldás. Ugyanakkor a családi működési zavarokra érkező utólagos beavatkozása mellett prevenciós hatása is van a későbbi hibák elkerülésében, új és jobb megoldási módok kiépítésében, amennyiben a család felismerései által megelőzi ezen zavarok soron következő generációra történő „átörökítését”.

Egy másik fontos dolog, hogy a családterápia az „itt és most”-tal foglalkozik. Nem a múltbeli sérelmek feldolgozására, hanem a jelenben megvalósítható pozitív változásokra összpontosít. A család aktuális történései és érzelmei vannak a középpontban és a benne lévő erőforrásokat, illetve a létrejövő pozitív változásokat emeli ki, amik a jövőbeli működésre lehetnek jótékony hatással.

A családterápia célja a család diszfunkcionális működéséből fakadó szenvedésnyomás csökkentése terápiás eszközökkel. Funkcionális, működésbeli, szerkezetbeli, érzelmi, kapcsolati nehézségekre egyaránt kiterjed figyelme. A családot, családtagokat terhelő szenvedés forrása elsősorban a kielégítetlen szükségletekből – mint a biztonság, bizalom, elfogadás, érzelmi és fizikai gondoskodás, intimitás – fakad, vagyis, hogy a család nem tudja a tagjai részé betölteni azokat a funkciókat, melyek számukra fontosak, továbbá a problémák forrása a családtagok közötti megoldatlan konfliktusok.

Ezek megoldásának irányába dolgozik a családdal együtt a családterapeuta. Elsődleges célja a családtagok
egymáshoz való viszonyának pozitív irányban történő elmozdulása úgy, hogy a család mindenki
számára kielégítőbb, harmonikusabb együttélést jelentsen.
A családterápia széles körből válogatja módszertanát, a kérdezés és beszélgetés technikáján túl, non- verbális eszközöket is használ. Gyakran alkalmaz különböző akciós technikákat, mint amilyen a pszichodráma, az imaginációk, a levélírás vagy a szoborépítés, de felhasznál szimbólum- és művészetterápiás módszereket is, mint a rajzolás, gyurma- vagy kártyahasználat.

A családterápia folyamatában bevett gyakorlat az ülések alatt és két ülés közti feladatok adása.

A családterápia alkalmazásának lehetőségei:

A családterápia minden olyan helyzetre „bevethető”, amikor a családtagok érzelmi és viselkedési
elváltozásai mögött kapcsolati konfliktusok, elakadások vannak, illetve jönnek létre. Vagyis minden olyan esetben érdemes családterápiás szolgáltatást igénybe venni, amikor a probléma a személyek kapcsolati nehézségeiből, együttműködésük hiányából, illetve hibáiból adódik.

A családterápia jellemző területi hatásköre:

• életciklus váltásokból adódó nehézségek (gyermek születése, óvodai- és iskolai beszoktatás,
  serdülőkor, „kapunyitási- és zárási” nehézségek, idősödés stb.)

• szülői szereppel kapcsolatos nehézségek, szülő és gyermek közötti problémák, nevelési
  kérdések a szülőpár, illetve a szülő és a gyermek között

• a család strukturális működési diszfunkciói (határok, szabályok, szokások, hierarchia,
  kommunikáció, szerepek, feladateloszlás stb.)

• speciális problémájú vagy speciális élethelyzetben lévő családok együttélésének nehézségei
  (egyszülős család, mozaikcsalád, fogyatékkal-, krónikus betegséggel-, pszichiátriai és mentális betegséggel együtt élő családok, szenvedélybetegséggel terhelt család stb.)

• veszteség-, trauma-, gyászfeldolgozás (költözés, válás, családtag-, egészség- munkahely
  elvesztése stb.)
• különböző kultúrához, etnikumhoz, valláshoz tartozó családok együttélésének problémái
• meleg párok családjainak és más szexuális kisebbségek nehezítettsége
• családi kapcsolati konfliktusok, viták

A családterápiának, mint kiegészítő terápiának, kiemelt fontossága van az evészavarok, az
ADHD, az autizmus, a depresszió, a szorongás, a szerhasználat és más pszichoszomatikus
betegségek családi hatásainak kezelésében.

A családterápia működési protokollja:

Jellemzően 75-90 perces ülésekben dolgozunk, kéthetenkénti (az eset súlyosságától, a krízis
meglététől függően hetenkénti) gyakorisággal.

Ennek oka, hogy az üléseken megbeszélt változtatások kipróbálásra és alkalmazásra kerüljenek, az elindult változásoknak legyen ideje megszilárdulni.
Családterápiás ülésekre nem minden esetben az egész család jár. A folyamat egy-egy szakaszában – az érintett téma függvényében – előfordulhat, hogy a családnak csak egy része van jelen (pl. csak a szülők, csak a gyerekek, vagy akár egyedül valaki a családból). Ezek mindig ideiglenesek és a terápia újból és újból kiegészül a teljes családra.

Egy családterápiás folyamat a rövid 5-10 üléses formától, a 15-25 ülésen át tart, ritkább esetben akár évekig elhúzódhat. Szükség esetén a lezárást követően után-követéses ülésre is sor kerülhet, általában a folyamat lezárását követő fél-egy évvel.

A családterápiás folyamatot jellemzően két szakember vezeti (kedvező feltételek esetén egy férfi és női terapeutapáros), illetve egyszemélyű vezetés is jellemző. Előbbi előnye vitathatatlan, nemcsak a „több szem többet lát” elve alapján, hanem abban, is hogy lehetőség nyílik férfi és női családterapeuták közös munkájára, s így a nemi szempontok figyelembe vételére, illetve modellül szolgálhatnak a nemi szerepviselkedésre, továbbá a kliensek esetleges aggodalmai is csökkenthetők az esetleges egyhangú nemi (férfi vagy női) „fölény” esetén.

A ko-terápia pozitívuma közt találhatjuk a terapeuták közti kölcsönös támogatást is.